Műcsarnok

A budapesti Hősök terén található, mintegy 2300 négyzetméternyi alapterületű Műcsarnok ideiglenes kiállítóhelyként készült a honfoglalás ezredik évfordulójára. Az épület azóta Magyarország legnagyobb kortárs képzőművészeti kiállítóhelye, amely nem rendelkezik saját gyűjteménnyel, így falai közt újabb és újabb kortárs tárlatok várják a látogatókat.
A bazilikális alaprajzú, kerámiafrízekkel és freskókkal díszített épület Schickedanz Albert műépítész tervei alapján, Herzog Fülöp Ferenc közreműködésével készült el 1896-ban. A II. világháború után Borsos László állította helyre az épületet, melyet 1991–1994 között újra rekonstruáltak. Az utóbbi munkálatoknak köszönhetően az épület domborműveit, ornamentikáját és a helyreállított félköríves oszlopcsarnokot is az eredetit idéző formájában csodálhatjuk meg.
A figyelemreméltó eklektikus, neoklasszicista stílusú kiállítóhely főhomlokzatán erősen kiugró hatoszlopos portikusz látható, melyet díszített timpanon zár le. Az orommezőt 1941-től Haranghy Jenő Szent István, a művészetek pártfogója című mozaikja díszíti.
A Műcsarnok a kortárs képzőművészet bemutatását és népszerűsítését, az aktuális kérdésekre való gyors művészi reakciót tűzte ki céljául, amit a jelen kulturális horizontjáról próbál megvalósítani. Az intézmény rendszeresen támogatja új művek megszületését, különös tekintettel a helyi kontextusú projektekre. Ennek szellemében bővítették ki és nyitották meg újra 2012-ben – ezúttal Mélycsarnok néven – a kilencvenes évek eleji felújítás során a Műcsarnok alagsorában kialakított kisgalériát. 2013-ban pedig az épület előcsarnokából nyíló díszterem helyén jött létre az ingyenesen látogatható M0 projektgaléria.
A Műcsarnokban egymást követő, de tematikusan egymással párbeszédbe is lépő, hazai és nemzetközi jelentőségű kortárs művészeti tárlatok valósulnak meg. A 2012-es Mi a magyar? című csoportos kiállítást például Bukta Imre Másik Magyarország című tárlata, az eddigi leglátogatottabb kortárs magyar egyéni kiállítás váltotta az épületben.